San Juan strand

Széltől és hullámoktól védett csendes vizek

A Tenerife nyugati részén, Guía de Isora településen található San Juan strand széltől és hullámoktól védett csendes vize miatt népszerű a turisták és a helyi lakosok között egyaránt. Védettségét egyrészt köszönheti a halászkikötőnek, másrészt a hullámtörő védőgátnak. A strand félig városi környezetben helyezkedik el, a zóna csendessége miatt azok kedvelik, akik egy tökéletes pihenőnapra vágynak az év bármelyik szakában. A strandon tengerparti sétány is található, kávézókkal és éttermekkel tele, ahol jobbnál jobb ételeket fogyaszthatunk a tenger mellett.

Az egész család számára ideális strand

Kaviccsal kevert sötét színű homokja, vizének minősége, és az összes szükséges kényelmi szolgáltatás meglétével együttesen 2012 óta kiérdemelte a kék zászló minősítést. Így a San Juan strand látogatóinak lehetőség van napernyőt és nyugágyat kölcsönözni, emellett parkolóval, mosdókkal, zuhanyzókkal van felszerelve és mozgáskorlátozott személyek számára is megközelíthető, mindezek azt szolgálják, hogy az idelátogató vendégek kellemesen érezzék magukat. Emellett egy turistairoda is található itt, ahol e zóna és a sziget megismerését segítő tájékoztatást kaphatnak.

Lengde
300
Accessible
Hammok sunshade
Parking
Restaurant
Showers
Sport equipment
WC
Public transport
Todo el año
Rolig vann
Localidad
Guía de Isora

TENERIFE

TENERIFE

GRAN CANARIA

GRAN CANARIA

FUERTEVENTURA

FUERTEVENTURA

LANZAROTE

LANZAROTE

LA GRACIOSA

LA GRACIOSA

LA GOMERA

LA GOMERA

LA PALMA

LA PALMA

EL HIERRO

EL HIERRO
Bærekraft
Sostenibilidad
  • Kast aldri fra deg avfall av noe slag i naturen, inkludert sigarettsneiper. Matrester bidrar til spredning av gnagere og villkatter.
  • Kast ikke gjenstander eller avfall av noe slag i sjøen.
  • Respekter dyrene, ikke forstyrr dem og ikke mat dem. Hvis du oppdager et skadet dyr, gi beskjed på nødnummer 112. Heller ikke må du plukke blomster og planter.
  • Samle ikke på steiner og ta ikke med deg noen andre ting fra naturen. Gjør heller ikke endringer i naturen ved å stable steiner for å lage de dessverre berømte «tårnene».
  • Bruk ikke såpe i dusjene som er tilgjengelige ved inngangen til strendene...
  • Bruk helst miljøvennlige solkremer.
  • Kjæledyr er forbudt på de fleste strendene. Vær sikker på at det er lov å ta det med.
  • Legg vekt på å ikke forstyrre roen i omgivelsene med overdreven støy (høy musikk, roping...), og heller ikke forstyrrende aktiviteter som ballspill.
Stikkord
Etiquetas
1
9
262
262
10045